index
művészek tovább a következő művészhez      



E-mail: besevali@gmail.com


GALÉRIA


„Nem kél olyan vágy benned,
melyhez ne kelne erő is benned
valóra váltani.”

Richard Bach

-o-

"A kemence szemlél.
A kemence ragyog.

A kemence dönt.”

/Halmosi Sándor : Wamsler szvit II./

Bessenyei Valéria
zománcművész, ötvös, tanár

Debrecenben születtem 1967-ben, ahol jelenleg is élek. A rajzolás, festés varázslata már gyermekként is vonzott. Ezért is választottam a rajztanári pályát. A zománcozás gimnazista korom óta az életem része, eleinte hobbyként, majd hivatásként.
Az alkotásban a természet szeretete motivál. Szeretném megragadni, bemutatni azt a harmóniát, isteni rendet, amely a természet lényege, hat ránk, kisimítja lelkünket. Műveim többrétegűek. Felhasználom a látvány elemeit, motívumait, de az egyszeri vizuális élmény megragadásán túl, a valóságnak a szemmel, nem látható olykor tudományos, máskor metafizikai, transzcendens tartományait is igyekszem megjeleníteni.  „Nincs róluk érzéki tapasztalat, csak biztos tudás”, ahogy Weöres Sándor fogalmaz. Inspirál a természet a mikrokozmosztól (Kvantumfizika, Szublimáció) a makrokozmoszig (Fénysebesség, Átjáró, A Föld redője), és benne az ember, és az ő felelőssége. (Kizökkent világ)” Technikailag a rusztikus, durvább felületek, és a finom színátmenetek közti harmóniát igyekszem megteremteni. Jelenlegi munkáim sgrafitto technikával készülnek alapozott acéllemezre.

Tanulmányaim:

1990   Nyíregyházi Tanárképző Főiskola matematika-rajz tanár szak,
1992   Képző és Iparművészeti Szakközépiskolában ötvös szakképesítés,
2009   Nyíregyházi Főiskola vizuális- és környezetkultúra tanár mester szak.
2010-2012 Debrecen, Alkalmazott grafikus.

Tagságaim:

1993 óta tagja vagyok az AKT Képzőművészeti Társaságnak,
1997 óta pedig a Tűzzománcművészek Magyar Társaságának
2010 Magyar Rajztanárok Országos Egyesülete (MROE)
2013 Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület (MBKKE)
2016 Enamel Art Team (EAT)
2017 Sublimation Art Team (SAT)
2022 Felvételt nyertem a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületébe. (MAOE)

Önálló kiállítások:

1989 Debrecen, DAB Székház
1995 Tiszaújváros, Művelődési Központ
2000 Téglás, Városi Könyvtár
2016 Debrecen, Méliusz Juhász Péter Könyvtár
2018 Hortobágy, Kadarcsi csárda
2021 Debrecen, Élettudományi Galéria.

Csoportos kiállítások:

2001 Nagytétény, Nemzetközi Budafoki Zománcművészeti Triennale
2004 Budapest, Millennium Szalon, Nemzetközi Budafoki Zománcművészeti Triennale
2006 Nyíregyháza Városi Galéria TMT évi országos kiállítása
2007 Budapest, Nemzetközi Budafoki Zománcművészeti Triennale
2008 Nyírbátor, Báthori Várkastély, TMT évi országos kiállítása
2008 Budafok -Tétényi Művelődési Központ, Válogatott kiállítás a Budafoki Zománcművészeti Workshopok
2001-2008 munkáiból Szolnok, Damjanich Múzeum „Egyszer volt egy kemence”
2009 Kecskemét, Kecskeméti Képtár, TMT évi országos kiállítása
2011 Budapest, Budafok-Tétényi Művelődési Központ, Budapest
2011 TMT kiállítása Nagybánya, Románia,
2011 TMT kiállítása Városföldi Klubkönyvtár
2011 XXXVII. Kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep Kiállítása
2012 Budapest, Vizivárosi Galéria, TMT kiállítása
2012 XXXVIII. Kecskeméti Nemzetközi Zománcművézeti Alkotótelep Kiállítása, Kecskemét Kerámiastúdió
2013 XXXIX. Kecskeméti Nemzetközi Zománcművézeti Alkotótelep Kiállítása, Kecskemét Kerámiastúdió
2013 Horvátország, Rieka, „Víz-partok és tűz-virágok” című kiállítás (MBKKE)
2013 Ausztria, Alsóőr, Média és Információs Központ (MBKKE)
2014 Kiskunfélegyháza, TMT kiállítása
2014 Erdei Ferenc Művelődési Ház, XL. Kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep Kiállítása
2014 Románia, Székelyudvarhely, Művelődési Ház, Kortárs Magyar Tűzzománcművészeti kiállítás
2015 Szlovákia, Naszvad, Tűzvirág Nemzetközi Zománcművészeti Seregszemle
2015 Kecskemét, Kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep Kiállítása
2015 Kecskemét, Zsinagóga TMT Kiállítás
2015 Románia, Székelyudvarhely, Művelődési Ház,Kortárs Magyar Tűzzománcművészeti kiállítás
2015 Sárospatak, Erzsébet ház,” Tűzben érkezik az Úr”
2016 Románia, Marosvásárhely, Kultúrpalota, „Határokon át” című kiállítás
2016 Budapest, Szép 3 Galéria, „Tűzzel-, vassal” című kiállítás
2016 Szatmárnémeti, Enamel Artist Team kiállítása
2016 Budapest, Erdős Renée Ház, TMT kiállítás
2016 Debrecen Őszi Tárlat
2017 Balassi Bálint Könyvtár, Salgótarján Enamel Artist Team kiállítása
2017 Szatmárnémeti - Rendhagyó Örökség című kiállítás
2019 Zilah, Szilágyi Magyar Művelődési és Művészeti Központ "A tűz költészete" című kiállítás
2019 Kaposvár Vaszari Képtár TMT kiállítása "Tűzpróba" címmel
2020 Kecskemét, Hírös Agóra Kulturális központ TMT kiállítás
2021 Debrecen „Friss termés” 30, Hajdú Bihar megyei tárlat
2022 Budapest, Óhegy Klubház ( MBKKE)
2022 Debrecen, Borsos Villa „Rejt – Elem” Sublimation Art Team kiállítása.

Díjak:

2001, 2003 Debreceni Ötvöszománc Szimpózium díja
2004 Téglás, Alkotók megyei képző és iparművészeti kiállítása, – Nívódíj
2011, 2013 Oktatói díj (Diákalkotók Országos Tűzzománc Pályázat)

Tárgyak közgyűjteményben:

Kecskemét Cifrapalota Képzőművészeti Gyűjtemény – 8 alkotás
Kecskemét Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely Gyűjteménye – 3 alkotás

Köztéri alkotás:

Debreceni Köztemető síremlék részlete

oldal tetejére

 

index
művészek tovább a következő művészhez